5. szám

Önkormányzati hírek

Az önkormányzat dolgozói elvégezték az állomás épület tetőjének felújítását, így remélhetőleg a jövőben megszűnik annak beázása. Közben az asszonyok kiültették a paprika- és paradicsom palántákat. Az elmúlt napokban lehullott több mint 60 mm csapadék nagy segítséget nyújt a növények megerősödéséhez. Mire ezek a sorok megjelennek, megérkezik az a 20 kismalac is, amelyek hízlalását az állam támogatja igen komoly mértékben és a nevelésüket szintén a közmunka-program keretében végezhetik el az önkormányzat szerződéses munkavállalói.
Az önkormányzat pályázatot nyújt be egy 9 személyes kisbusz elnyerésére. Ezáltal lecserélhetjük a már 7 éves öreg kisbuszunkat.
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek is lehetősége nyílt gépjármű beszerzésére, így ők egy Volkswagen Jetta típusú terepjáróhoz juthatnak a pályázat sikeres elbírálása esetén.
A Belügyminisztérium is pályázatot írt ki (végre) önkormányzati ingatlanok felújítására. Már hosszú évek óta vártunk a lehetőségre, amellyel a Polgármesteri Hivatal felújítását tudjuk elvégezni. Az épület külseje olyan rossz állapotba került, hogy már elodázhatatlanná vált annak helyreállítása. Bízunk abban, hogy sikerül annyi pénzt elnyernünk, hogy 25%-os önerővel megtoldva, az eredeti szépségében gyönyörködhetünk majd benne.

Friedrichné Fazekas Mária, alpolgármester

Baba-mama rovat

Kedves Gondozottak!


Eltelt a 2 év, még  egy kicsit több is és visszajövök dolgozni. Az itthon töltött idő minden percét nagyon élveztem a kisfiammal, de azt is  nagyon várom már, hogy ismét dolgozhassak.
Ezúton szeretném megköszönni Bódis Mónika, védőnő munkáját és, hogy anno vállalta a helyettesítést.
A tanácsadásokat a következők szerint tartom 2015.június 15-től:
Csecsemő és kisgyermek tanácsadás hétfőn 9:00-11:00
Várandós és nővédelmi tanácsadás szerdán 9:00-11:00
Egyéb időben elérhető vagyok a következő telefonszámon:30/26-26-499.
2013 szeptembere óta minden hónapban összegyűlnek a falu  anyukái megosztani egymással élményeiket, tapasztalataikat, ezt terveim szerint tovább folytatnánk.

Hohmann Judit, védőnő

Fúvóstalálkozó

Június 21-én, 16 órakor negyedik alkalommal kerül sor a fúvóstalálkozóra a Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezésében.
Fellépnek:
Alte Kameraden Blaskapelle, Babarci Ifjúsági Fúvószenekar, Blaskapelle Boschok, Die Neun Branauer Musikanten, Dunaszekcsői Fúvószenekar, Schomberger Dorfmusikanten, Wemender Blaskapelle

Mária napi hangverseny

A Német Énekkar az elmúlt években szép hagyományt teremtett a Mária napi hangverseny megszervezésével, melyhez az anyagi támogatást egy pályázat megnyerése biztosította. Ez a keret az idei évben már nem áll rendelkezésre. A Csorba Győző Könyvtár minden évben lehetőséget biztosít a könyvtárat üzemeltető településeknek, hogy egy nagyobb vagy két kisebb kulturális rendezvényt kiválasszon a felkínált programok közül.
Ezt felhasználva az idén is megrendezésre kerül a Mária napi hangverseny, melyet ezúttal Sarlós Boldogasszony ünnepe előtti vasárnapon tartunk meg.
Június 28-án az egyházközséggel egyeztetve a szokásos módon, szentmisén vehetnek részt az érdeklődők a Mária-kápolnánál. A mise kezdési időpontja 9.30, melyre Somberek és Görcsönydoboka közösségét is várjuk. Az elmúlt évekhez hasonlóan az önkormányzat és a Mezőgazdasági Zrt. gondoskodik a helyszín és az odavezető út rendbetételéről illetve a hívek helyszínre szállításáról. A templom elől, a faluháztól és a faluvégi kereszttől 8.40-től visszük ki azokat, akik jelen szeretnének lenni a szentmisén. Kérjük, jelezzék ebbéli igényüket a faluházban a 341-322 telefonszámon június 26-ig, (péntek) délig.
Délután 16. 00 órakor a templomban kerül sor a hangversenyre.
A Német Énekkar és a Magyar Dalkör Mária-énekekkel készül az alkalomra.
Vendégelőadóink Siklósról érkeznek: a Dolce Hegedűegyüttes 16 fővel áll a közönség elé.
Az együttes nagy sikerrel szerepelt már az ország számos településén, a Pécsi Nemzeti Színház Gálahangversenyén és több ízben külföldön is.
Reméljük fellépésük a bozsoki közönség tetszését is elnyeri, hiszen a hegedűjáték új színfolt lesz ezúttal a templomban.

Péter Klára

Dr. Kovács Antal: Hihetetlen nyaralásom 1945-ben

/Az augusztusban megkezdett írás folytatása/

Van egy másik kellemetlen emlékem is. Valahogy úgy a nyaralásunk vége felé súlyos, nagyon fájdalmas görcsökkel járó hasmenésem lett. De csak nekem, a környezetemben senki másnak. Orvos nem volt a faluban. Azt hiszem Bátaszékre jártak át a faluból, ha orvosra volt szükségük. Engem először vadgesztenye főzetével itattak, de azt kihánytam. Majd a Kneipp-féle malátakávét ittam, liter számra. Legalább folyadékpótlásnak nem volt rossz. Végül pár napig sós vízben főtt krumplival kiegészített koplalás és a közönséges köménymagos leves – hatott. Ha a faluban valaki beteg lett, azt az ősi, „fűben-fában orvosság” tudásukkal maguk gyógyítgatták. Mindenre volt módszerük. Itt tapasztaltam meg először a nyers, érett paradicsom csodálatos hatását a körömágy-gyulladásra, és a kelésekre. De a vérző sebekre az istállóban összegyűjtött pókhálókból gyúrt gombóc hajmeresztő és roppant veszélyes szokását is alkalmazták. Fogfájásra pálinkába mártott gyolcsdarabot raktak.
Az aratás befejezésekor nagy mulatság volt a faluban. A fiatal legények és lányok legszebb ruhájukat – népviseletüket – öltötték fel és átadták magukat az önfeledt vidámságnak. Harmonikaszó és rézfúvósok szolgáltatták a zenét. Egy dallamfoszlány még ma is a fülembe cseng. Mi gyerekek ott szaladgáltunk a parketta szélén, a kisebb leánykákkal évődve, kergetőzve. Ezen a falusi mulatságon a bálterem előtt megjelent egy furcsa, nagy és magas autó, kék és fekete színekkel kifestett oldalán a felirattal: MAGYAR RÁDIÓ. Az autóból 2 fiatal nő és 2 férfi szállt ki, hosszú kábelt húzva maguk után. Bent a mulatozókkal beszélgettek. Gondolom, a kor bonyolult és monstruózus, elektroncsöves hangrögzítőjével (?) készítettek riportot egy igazi aratási bálról, talán éppen a Falurádió, vagy a pécsi nemzetiségi rádióadás számára. Az egyik riporternő megszólított:
- Ugye te nem vagy palotabozsoki gyerek?
Nyilván, nem voltam népviseletben, ezért szúrt ki. Kikérdezett, kiféle-miféle vagyok, hogy kerültem ebbe az igazi, színtiszta sváb faluba. Éppen Muttitól kapott baracklekváros buktát majszoltam. Illatos, friss, foszló, mégis rugalmas, lekváros bukta volt. A néni a Magyar Rádiótól megkívánta.
– Tudsz nekem szerezni ilyet? – kérdezte. –  Adok érte csokoládét.
A csencseléshez már én is értettem:
- Egy buktáért mennyi csokoládét kapok?
– Nézd csak! De dörzsölt vagy! Hát mennyit kérsz? Nálam csak egy kis szelet van most. De ha kimegyek az autóhoz, minden buktáért egy szelet csokit adok.
- Akkor hozok 4 buktát. Jó lesz?
- Rendben van, te kis góbé!
Átszaladtam a bálhelyiséggel átellenben lévő otthonunkhoz, és elmondtam Muttinak az alkut. Csóválta a fejét. Csokoládét már évek óta nem láttunk, a palotabozsoki gyerekek jóformán azt sem tudták, mi az. Nagy luxusnak számított, igen becses nyalánkság volt, magas feketekereskedelmi árfolyammal. Mutti becsomagolta selyempapírba a 4 buktát. Büszkén hoztam haza a 4 szelet csokoládét, amit élvezettel eszegetett a kis családunk.
S végül, el kell mondanom palotabozsoki emlékeim legkomorabb, legszomorúbb végét is. Pedig milyen nagy boldogsággal kezdődött az a nap! Augusztus valamelyik utolsó napján, az egyik reggel, amikor felkeltem és átmentem a nappaliba, ott egy derűsen rám mosolygó, éppen borotválkozó fiatal, sötét hajú férfit találtam. Körülötte ugrabugrált és csivogott a három gyermek:        
– Fáti, Fáti! Gebrokt du hoszt mir etvosz? (Apa, apa, hoztál nekünk valamit?)  - kérdezgették.
Jóska büszkén hozzám fordult:
– Er is unzer Fáter! Hojte Nokt gam er cuhojze ósz dem kríg! (Ő a mi apánk. Ma éjjel jött haza a háborúból.)
Még aznap délelőtt megjelent a falu elöljárója és egy rendőr Heilmannék portáján. A családfő és felesége a belső tisztaszobában fogadta őket. Az ajtót becsukták maguk mögött. Mi gyerekek kint hancúroztunk az udvaron, nagy vidáman: az édesapa megérkezésének öröme töltött el mindnyájunkat. A két öreg magába roskadva, egymás kezét fogva ült a konyhaasztal mellett. Már tudtak, vagy sejtettek valamit? Sokáig kellett várnunk. Jóska többször bement a konyhába és fülét az szobaajtóra tapasztotta. Amikor a családfő végre kijött a vendégekkel, nem mosolyogtak. Mutti nem jött velük, s amikor a gyerekek is látták, hogy valami nincs rendjén, elcsendesedtek ők is. Jóska és én bementünk a hálószobába, ahol aludni szoktam: Mutti az asztalra borulva zokogott!
Alig mentek el az elöljárók, a háborút éppen megjárt édesapa kiment a fészerbe és kiürítette azt. A gabona kézi cséplésénél használt nagy leplekkel az oldalait is befedte, úgy-ahogy. Jóska segített neki. Estefelé megérkezett a ház elé egy öreg, viharvert parasztszekér, két sovány ló húzta. A bakon egy süveges, borotválatlan, poros, elgyötört arcú, sovány férfi ült, mellette kendővel a fején, fekete ruhában a hasonlóan fáradt felesége. A szekér derekában egy idős néni – talán a nagyszülő -- és négy gyerek, 3-tól 10 évesig. Néhány kopott bútor volt még a szekéren, talán két láda. Senki nem fogadta őket, senki nem örült nekik. Sokáig némán állt az a szekér a kapu előtt. A gyerekek a szekéren nagyanyjukhoz bújtak, a bakon ülő édesanyjuk szemmel láthatóan imádkozott. A férje nem mozdult. Eközben a Heilmann család is az én hálószobámban imádkozott, a szentelt barkával díszített, nagy Szűz Mária kép előtt. Összesereglettek a szomszédok. Senki nem szólt. Csak a kutyák ugattak. Mi gyerekek a kapu előtt toporogtunk, arcunkat a kapu réseihez szorítva figyeltünk kifelé.
Aztán egy jó fél óra múlva a Heilmann házaspár összeszedte magát... A szekér megérkezése óta vonyító kutyát bezárták. Vasárnapi ünneplő ruhát öltöttek. A nehéz konyhaasztalt kihozták az udvarra, fehér abroszt terítettek rá, kerítettek 7 széket. 7 köcsög aludttejjel és 7 nagy szelet kenyérrel megterítettek. Jóska kinyitotta kaput, s Fáti határozott léptekkel kiment a „telepesekhez”.
Arcán zavartság és valami mosolyféle volt, amikor enyhe akcentussal, magyarul, tompán megszólalt:
–  Gazduram, jöjjenek be békével, és foglalják el helyüket a szerény asztalnál. Hátul a
fészerben találják átmeneti helyüket, de itt most már mi leszünk egy darabig a maguk vendégei. Minden a maguké itt, és mostantól mi leszünk földönfutók. Isten áldása legyen mindannyiunkon!
Másnap már minket, nyaralásra küldött vendégeket is összecsomagoltak Palotabozsokon, s a gesztenyefákkal övezett templom melletti téren búcsúztunk el a lelkileg összezavart sváb falutól. Minden tokod-altárói gyerek kapott ajándékot a vendéglátóitól. Pacskert, réklit, lájblit. Évekig hordtuk ezeket a becses holmikat, a derék, palotabozsoki sváb asszonyok keze munkáját.
Soha többé nem hallottam Heilmannékról, és azóta nem jártam Palotabozsokon sem, – de boldog álmaimban néha még gurítgatom Jóskával a dunai kavicsokat abban a hajdanvolt, tündéri, kicsi sváb faluban.

Folytatjuk